2014. november 3., hétfő

Kávékrémes kakaós szelet

Szintén a szülinapra készült ez a "hagyományos" (cukros, lisztes) sütemény, melynek alapját a NoSalty-n találtam.



Hozzávalók
Tészta (gáztepsihez):
  • 10 dkg liszt
  • 15 dkg fehér tönkölyliszt
  • 5 dkg margarin
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 db tojás
  • 12 dkg cukor
  • 4 dkg kakaópor
  • 2,5 dl tej
Krém:
  • 1 dl lefőzött kávé
  • 5 dl tej
  • 7 dkg kukoricakeményítő
  • 7 dkg cukor
  • 25 dkg margarin

Elkészítés
Tészta:
A fenti mennyiség egy gáztepsihez elegendő. Én két lapot sütöttem, hogy meg tudjam tölteni, a vendégsereg miatt. Magunknak egy lap is elég lett volna, amit kihűlés után elfelezek (tepsi méretének a fele lesz a kész süti).
A tojást a margarinnal és a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a kakaóport és a tej felét, amivel szintén összekeverem. Beleszórom a sütőporral elkevert lisztet és a maradék tejjel hígítom. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítom. 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 25 percig (tűpróbáig) sütöm. Hagyom kihűlni.

Krém:
A kávét, 4 dl tejet beleöntöm egy lábosba, majd beleszóróm a cukrot és forrásig melegítem. Közben a keményítőt elkeverem a maradék tejben. Mikor a kávés folyadék forr, állandó keverés mellett hozzáöntöm a keményítős tejet. Besűrítem és forrón belekockázom a margarint. Mikor a margarin felolvadt kézi habverővel átkeverem, majd teljesen kihűtöm. A kihűlt krémet robotgéppel habosítom, majd két piskóta közé kenem.

Almás piskótás szülinapi torta

Lánykám 7. születésnapjára készült ez a torta egy korábbi recept újragondolásával. Párom segített kitalálni az alapokat, így született egy almás piskóta, melyet mascarponéval és csokival töltöttem meg. A meglepetés jegyében rózsaszín tejszínhabbal vontam be a kész tortát. 



Hozzávalók (26 cm-es tortaformához)
Tészta (háromszor):
  • 12,5 dkg párolt alma
  • 2 dkg margarin
  • 5 dkg cukornak megfelelő édesítő (nálam folyékony)
  • 2/3 tojás
  • 2,5 g szódabikarbóna
  • 1,5 g sütőpor
  • 5 dkg kilófaló alapliszt
  • 0,5 tk fahéj
1. krém:
  • 50 dkg mascarpone
  • 10 dkg cukornak megfelelő édesítő (nálam folyékony)
  • csipet fahéj
  • 5-6 szem aszalt szilva
  • 1 marék mazsola
2. krém:
  • 12 dkg étcsokoládé
  • 13 dkg tejszín
  • 1 ek méz
  • 27 dkg tejszín
Bevonáshoz:
  • 4 dl habtejszín
  • 1 tasak cukormentes habfixáló (a biztonság kedvéért)
  • 1 ek piros ételfesték (nekem eper piros volt most otthon)

Elkészítés
2. krém:
Először ezt készítem el, mert jó, ha 4 órát, vagy akár egy egész éjszakát pihen a hűtőben. A tejszínt (13 dkg) felmelegítem. Mikor felforrt azonnal leveszem a tűzről. Ráöntöm az apróra tört csokoládéra, és hagyom állni pár percet, majd hozzáadom a mézet és robotgéppel fényesre keverem. Hozzáöntöm a maradék, hideg tejszínt. Ezt már csak fakanállal elkeverem és betesszük a hűtőbe minimum 4 órára.

Tészta:
Külön kevertem be és sütöttem 3 lapot a tortához. A fenti hozzávalók egy vékony laphoz elegendőek.
A puha margarint robotgéppel összekeverem az édesítővel, hogy habos legyen. Hozzáadom a felvert tojást és tovább habosítom. (Két tojást kicsit felvertem, majd három részre osztottam.) A lisztet elkeverem a szódabikarbónával, sütőporral és a fahéjjal, majd fakanállal óvatosan hozzáforgatom a nedves összetevőkhöz. Végül a masszához adom a párolt almát. Egy szilikon sütőlapra teszem a tortakarikát és kenek egy vékony réteget a lapra, aminek így meg lesz a tortaformája. A karikát leemelem és elegyengetem kicsit a tésztát, majd 175 °C-ra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütöm. Így járok el a mások két lappal is. Hagyom a tésztákat kihűlni.

1. krém
A mazsolát forróvízbe teszem. A mascarponét habosra keverem az édesítővel és fahéjjal, majd beleforgatom a lecsöpögtetett, megduzzadt mazsolát és az apróra vágott aszalt szilvát. (Nekem elég nedves volt a szilvám, így azt nem áztattam be.)

Összeállítás:
A tortatálra teszem az első lapot és köré rakom a tortakarikát. Megkenem a mascarponés krémmel, majd rárakom a 2. piskótát. A csokikrémet robotgéppel habosra keverem, majd a tésztára simítom. Erre jön az utolsó lap. A tortát egy kis időre a hűtőbe teszem. 
A bevonáshoz félig felverem a tejszínt, majd hozzáadom a habfixálót és az ételfestéket. Ezt követően kemény habot készítek. A tortáról leveszem a tortakarikát, majd bevonom a rózsaszín krémmel.


Kakaós kosárka citromhabbal

Nemrég szülinapot tartottunk. Kellett valami cukormentes sütike, ami gyorsan elkészül. Az alaprecept egy azóta már megszűnt blogról származik (Fitness „cukrászat”: édességek, sütemények, kekszek, torták).



Hozzávalók
Tészta:
  • 20 dkg túró
  • 6,5 dkg zabkorpa
  • 1 dkg kakaópor
  • 2,5 dkg fehérjepor (nálam Natura tejsavó fehérje koncentrátum)
  • 5-6 dkg cukornak megfelelő édesítő (nálam folyékony)
  • csipet só
  • késhegynyi szódabikarbóna
Töltelék:
  • 2 tojásfehérje
  • csipet só
  • 1 ek citromlé
  • ízlés szerint édesítő (nálam 2,5 dkg cukornak megfelelő folyékony)

Elkészítés
Tészta:
A tésztához a száraz hozzávalókat elkeverem, majd a túróval alaposan összegyúrom. (Én adtam még hozzá 1-2 ek natúr joghurtot, mert elég szemcsés túróm volt, így nem akart összeállni a tészta.) 6 gombócot formázok, melyeket egy-egy nagy méretű szilikon muffinformába teszek. Vizes kiskanállal ellapogatom, kibélelem a formát a tésztával. 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütöm. Majd a formákban hagyom kihűlni.

Krém:
Felteszek egy kis lábosba egy kevés vizet melegedni. Az összetevőket egy nagyobb fém tálba rakom, melyet rá tudok ültetni a lábosra. Mikor forr a víz, takarékra teszem, majd rárakom a tálat és robotgéppel kemény habot készítek a gőz fölött. 

Összeállítás:
A lehűlt kosárkákat kiborítom a szilikon formákból, majd megtöltöm a habbal. Tálalásig hűtőbe teszem, de azért a habot nem készíteném el előző nap. 

Cukkinis tészta - Szakácsmustra 6.

Ez a recept még nyáron készült. Szintén Hugh Három jó dolog ... a tányéron című könyvéből származik. A három alapanyag: tészta, cukkini, mozzarella.



Hozzávalók

  • 50 dkg megtisztított cukkini
  • 3 ek olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg tészta (nálam teljes kiőrlésű tönköly)
  • 25 dkg mozzarella
  • 2 ek tejszín
  • bors
  • sajt

Elkészítés
A cukkinit csíkokra vágom. Egy serpenyőben az olajon megkapatom a cukkinit, majd megsózom, hogy levet eresszen. Lassú tűzön puhára párolom. Mikor szinte teljesen puha, hozzáadom az apróra vágott fokhagymát. Közben majdnem készre főzöm a tésztát (maradjon egy kicsit roppanós, mert sütni is fogom). A tésztát és a cukkinit összekeverem. A mozzarellát összetépkedem és a tejszínnel együtt szintén a tésztához adom. Sózom, borsozom, majd a keveréket egy kivajazott tepsibe öntöm. A tetejére reszelt sajtot szórok.190 °C-ra előmelegített sütőben kb. 20 percig (amíg a sajt színt nem kap) sütöm.   

Paradicsomos bableves - Szakácsmustra 6.

SüniSüti a házigazdája a 6. szakácsmustrának, melynek főszereplője Hugh Fearnley-Whittingstall. Az alábbi recept a Három jó dolog ... a tányéron című könyvből származik. A három alapanyag pedig a bab, a paradicsom és az olívaolaj. A konzerv alapanyagok miatt hamar elkészül és nagyon finom. 




Hozzávalók

  • 2 ek olaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 db 400 g-os fehérbabkonzerv
  • 1 babérlevél
  • 1 szál kakukkfű
  • 1 db darabolt paradicsomkonzerv
  • bors
  • extra szűz olívaolaj és bazsalikomlevél a tálaláshoz
Elkészítés
Az olajon megpirítom az apróra vágott fokhagymát. Hozzáadom a lecsöpögtetett babkonzerveket és annyi vizet, ami ellepi. Beledobom a fűszernövényeket, de ezeket el is lehet hagyni. Gyöngyözésig forralom, majd kis lángon még 5 percig főzöm. A bab felét kiveszem a fűszernövényekkel együtt. A maradékot botmixerrel turmixolom. Visszarakom a félretett babot, beleöntöm a paradicsomkonzervet. Felmelegítem, majd sózom, borsozom. Tányérba merve, olívaolajjal meglocsolva, apróra vágott bazsalikomlevéllel tálalom.